48751 Loop készítése
Megosztás bekapcsolva
Megosztás kikapcsolva
0
0
2 hete

Észak-Korea több mint két hónapja, szeptember 15-e óta nem hajtott végre rakéta- és atomkísérletet, de kedden újabb interkontinentális ballisztikus rakétát (ICBM) indítottak. A Hvaszong-15 volt az eddigi legmodernebb ICBM-jük, ami Japán előtt, a szigetország kizárólagos gazdasági övezetében csapódott a vízbe, de magasabbra ért fel, mint bármelyik eddigi tesztrakétájuk.

A mostani teszt után is elhangzott szakértőktől, hogy Észak-Korea gyorsabban halad a rakéta- és atomprogrammal, mint korábban feltételezték. Akár egy évre lehetnek attól, hogy tényleg el tudják érni egy ICBM-mel az amerikai partokat. Dél-Korea azt sem zárja ki, hogy ezzel párhuzamosan az atomprogramjuk céljait is elérik 2018-ban, vagyis felszerelhető miniatürizált robbanófejeket tudnak majd gyártani.

Szöul a rakétatesztre válaszul precíziós rakétacsapásokat hajtott végre gyakorló célpontok ellen, Donald Trump Kínára próbált hatni, hogy teljesen vágja el Észak-Korea olajellátását. Kína küldött egy követet Phenjanba az elmúlt hetekben, de egyelőre nem látszik, ennek milyen eredménye volt. Észak-koreai diplomaták azonban a CNN-nek megint arról beszéltek, hogy Phenjan nem érdekelt a diplomáciában, amíg teljesen birtokában nem lesz a nukleáris elrettentő képességnek.

0
0
0
0
Méret:pxpx

Videó jelentése.

Mi a probléma?

  • Szexuális tartalom
  • Erőszakos tartalom
  • Sértő tartalom
  • Gyermekbántalmazás
  • Szerzői jogaimat sértő tartalom
  • Egyéb jogaimat sértő tartalom (pl.képmásommal való visszaélés)
  • Szexuális visszaélés, zaklatás

Kérjük, add meg e-mail címed, ahol fel tudjuk venni veled a kapcsolatot.

...
Jelentésed rögzítettük. Hamarosan intézkedünk.
A hozzászólások le vannak tiltva ennél a videónál
Felhasználó videói
1 | 2 | 3 | 4
következő
Válassz felhasználónevet!

Ezen a néven jelennek majd meg a videóid és a kommentjeid.

Felhasználónév:
Mehet

Ezzel elfogadod az Indavideó felhasználási feltételeit.

Felhasználódat regisztráltuk!
Felhasználódat regisztráltuk, szánj néhány percet a profilod Beállítására, amit a Beállítások menüpont alatt tudsz megtenni!

Hozzászóláshoz lépj be az Indapassoddal!

VAGY

Megerősítés!